2010. május 28., péntek

Terepszemle (HoldfényCon)

Ez tényleg csak egy rövidke bejegyzés lesz. Azért írok, mert már régen nem adtam életjelet magamról.
Ma lehetett megnézni a június 12-én megrendezésre kerülő HoldfényCon helyszínét. Persze csak a szervezők, illetve a boltosok mehettek. Még szerencse, hogy AnimeLand-nek fogok segíteni, ezért simán bemehettem én is. Először kétségeim voltak, mert a Syma csarnok oldalán eléggé érdekesen van lerajzolva a C csarnok. Azért így sokkal jobban el tudtuk képzelni mi hol lesz. Sokat nem akarok elárulni, mert aki jön úgyis meglátja milyen lesz. Azt azért elmondom, hogy az árusok középen lesznek, az asztalok egy nagy téglalapban lesznek elhelyezve, hasonlóan mint SakuraConon. A B csarnok része is ki lesz bérelve, ott lesz a nagyszínpad. Legalább a hangzavart megússzuk az elkülönítés miatt. ^^"
A programokat már elolvashatjátok a www.holdfenycon.hu oldalon. Egyetlen negatívumot vettem csak észre, mégpedig a DDR elhelyezését. Fent lesz a galérián, amit csak külső lépcsőn lehet megközelíteni. Szóval ha nevezek a versenyre, akkor rohangálhatok föl.
Tudom, hogy ez nem egy nagy Con lesz, de már várom. Ilyenkor mindig a barátaimmal lehetek és jól érzem magam. Az a jó, hogy két bejárata is van az épületnek, legalább nem fognak megölni a várakozók, hogy előbb bemehetek. XD

2010. május 10., hétfő

The Devil Onpu-chan figura

Ismét egy figura jellemzéssel jelentkezem. ^^ (Az érettségiről nem akarok írni, aki már túl van rajta, tudja milyen volt, aki még nem, majd meglátja. XD)

SakuraConon volt szerencsém beszerezni ezt az Onpu figurát, méghozzá nagyon jó áron. Arigatou Seti! ^^
Az Organic adta ki 2007 júniusában, szóval nem egy mai darab. :)
Leginkább az arca és a beállása ragadott meg. A kacsintás miatt még édesebbnek néz ki, de egyben kicsit huncut is.
A ruhája kicsit csillogó festésű, nem feltűnő annyira, de pont ez teszi különlegessé. A festésre nem lehet panasz, egyetlen apró átfolyásra lettem figyelmes, ez a szív alakú kivágásnál van, ám ez sem annyira feltűnő. A haja a legjobb, a lila sok árnyalatában tündököl, egészen egyedi. A szeme szintén több lilás árnyalatból áll, nagyon szépen kidolgozott. A cipője is ugyan azt a festéket kapta, mint a ruha, habár egy picit sötétebb. A szárnyai és a farkincája végén a szívecske átlátszó, de színezett. A bőrén jól látszanak az árnyékolások, hátul picit sötétebbre festették.

A figura 12 cm magas, ami nem meglepő hiszen Onpu csak 9 éves, így az 1/8-as méretarány pont kijön. A base hatalmas a figura méretéhez képest, de legalább nem könnyű feldönteni. Mondjuk tehettek volna rá valami díszítést, viszont így legalább a lényegre tudunk koncentrálni. :D Kicsit nehézkesen lett stabil, mert a tartója nem elég szoros. Szerencsére paTKany adott egy jó tippet, így most már stabilabb. Egyébként kétféle tartórudat adnak hozzá, csak arra nem jöttem még rá, hogy minek. ^^'
Összességében egy nagyon szép figuráról van szó, Doremi fanoknak kötelező darab! Eredetileg 3500 yenért adták ki, és ma már nehezebb beszerezni. Nem bántam meg, hogy megvettem, az egyik legkedvesebb figurám a vitrinben. ^__^