2010. december 23., csütörtök

Bandai FW Macross F Heroines szett

Itt az ideje, hogy végre ne csak nagy figurákról, hanem szettekről is írjak. Ebben a bejegyzésben az egyik legkedvesebb figura szettemet fogom bemutatni. Nemrég adták ki a Macross Frontier című animéből.


Íme a második openingje, a Lion, ami személyes kedvencem. Magát az animét is nagyon szeretem, ezért örültem hogy kiadják ezt a szettet. Az előzetes képeken nem tetszett az egyik Sheryl figura, de amint megláttam élőben, tudtam hogy kelleni fog. Később kiderült, hogy a 4 figurán kívül van még benne 2 secret is. Az első tippem az volt, hogy biztos Sheryl lesz benne csak más festéssel. Nos, ez a tipp bejött. ^^" Annyira azért mégsem vészes a helyzet, abszolúte megéri beszerezni, főleg Macross Frontier fanoknak.
Ahhoz képest, hogy csak trading figurák, a kidolgozásuk meglehetősen jóra sikerült. Elmondhatom, hogy a Bandai sokat fejlődött az évek során. (Láttam pár régebbi Bandai figurát és nem mindegyik volt szép.) Egyetlen baj csupán, hogy a nagy dobozban 8 db figura van és a szett csak 6 darabos, tehát lesz benne 4 egyforma figura. Tapasztalatok alapján a sima verziós Sherylekből van benne 2-2.
Díszdobozos kiadású szettről van szó, így látszik hogy melyik figura van a dobozban, vagyis nem random (zsákbamacska, ha jobban tetszik). :) Csak azt nem lehet tudni, hogy Sherylből a sima vagy a secret van benne. Az arányokat megtartották, tehát Ranka és Klan kisebb, mint Sheryl.

Néhány fontos adat a szettről:
Név: FW Macross F Heroines
Karakterek: Klan Klang, Ranka Lee, Sheryl Nome
Gyártó: Bandai
Méret: 13-15 cm
Kiadási ár: 800 yen/db
Kiadás ideje: 2010. október

Látszik, hogy nem kis figurákról van szó, a legnagyobb trading figuráim. Az áruk nem igazán pénztárcakímélő, de ha valaki egy egész szettet vásárol, máris megéri. ;)
A talapzatuk is szépre sikerült, rajta van a szereplők neve. Ugyan kék színű és elsőre furcsa lehet, de nagyon jól illik az összes figurához. Stabilan tartja a figurákat, egyiket sem fenyegeti dőlés veszély. A derekukat támasztó rúd nem feltétlen szükséges, de én minden figurámat a tartóval együtt rakom ki.

Ranka Lee
A szokásos kínai stílusú ruhájában van, amit a Nyan Nyan étteremben visel. Nagyon aranyos ebben a pózban, olyan mintha Alto-nak integetne. ^__^ Az arca karakter hű és szépen ki van dolgozva. A festésre nem lehet panasz, eltalálták a színeket.

Klan Klang
Éppen a micronized formájában van, amikor kislánynak néz ki, nem felnőtt nőnek. Szerintem ez az eddigi legjobb Klan kis figura, amit láttam. A bőr árnyalata kicsit sötétebb, de ettől eltekintek, mert a ruhája és a hajszalagja aprólékosan van kidolgozva és megfestve. A beállás is nagyon jó, igazán illik a karakterhez, legalábbis ebben a formájában.

Sheryl Nome (fellépő ruha)A képek alapján furcsának találtam, főleg az eredeti verziót. Mondjuk a secret még mindig jobban tetszik, főleg a színek miatt. Látszik, hogy Sherylnek mindenképpen akartak adni valami plusz, így a haja vége nagyon enyhén átlátszóba megy át. Igazán csak akkor lehet látni, ha erős fény éri hátulról. Az arca annyira nem szép, itt inkább a ruha fogja meg a tekintetet. Kidolgozásilag és festésileg rájuk sem lehet panasz.

Sheryl Nome (civil ruha)
A másik pár Sheryl, kevésbé kihívó öltözetben. Bevallom őszintén, a normál verziós miatt gondolkodtam el először a szett beszerzésén. Amikor megláttam a kék hajú verziót, eléggé elbizonytalanodtam. Már a movie-ban sem tetszett Sheryl kék haja, viszont amikor kibontottam a figurát egyből megszerettem. A legszebben kidolgozott Sheryl a szettben. Ugyan nem annyira különleges ebben a ruhában, de a fellépőruhái nem igazán nyerték el a tetszésemet. Ennek a párosnak is enyhén átlátszó a haja vége, a kéknél látszik is.

Összességében azt tudom mondani, hogy nagyon ajánlom ezt a szettet, és nem csak Macross rajongóknak. Ugyan nem túl olcsó szett, de szerintem még be lehet szerezni, hiszen nem rég adták ki.

2010. december 10., péntek

Movic Ryougi Shiki 1/7

Ismét egy szép figurát fogok bemutatni, méghozzá Ryougi Shiki-t, a Kara no Kyoukai című animéből. Ha már a fehér kimonós verzióról lemaradtam, a normál ruhásat lefoglaltam. Már a dobozon keresztül is nagyon tetszett, ráadásul szép nagy. :) Az ára különösen jó volt, abszolút megérte. Ezer hála érte AnimeLand-nek! ^_^

Sajnos a póz miatt nehezebb fényképezni, mint a többi figurámat, de azért igyekeztem. Lehet pár részlet még így sem látszik. Akkor jöjjön a szokásos összefoglaló információ a figuráról.
Név: Ryougi Shiki
Eredetet: Kara no Kyoukai (The Garden of Sinners)
Méretarány: 1/7 (25 cm)
Kiadó: Movic
Kiadás ideje: 2009. június
Ár: 6825 yen

Shiki az első Movic kiadású figurám, de nagyon meggyőzött. Ha találok ettől a kiadótól olyan figurát, amit nagyon szeretnék, szinte biztos hogy be fogom szerezni. Kidolgozottság szempontjából az egyik legszebb darab, amivel találkoztam. Az Alter, a Max Factory és a Good Smile Company a csúcs gyártók, de ár/érték arány szempontjából maximális pontot adok a figurára. Amikor jobban szemügyre vettem a dobozon keresztül, akkor láttam hogy a körmei is ki vannak festve. Nagyon szolid színt kaptak, alig ütnek el a bőrszíntől, mégis jól látszik a csillogás. A ruha, a kés, a haj és a szem festését tekintve sehol sem találtam hibát.

Az arca ugyan kevés szögből látszik, de abszolút visszaadja a karakter jellemét. A tekintete üres és érzelemmentes, hiszen Shiki bizonyos események után (direkt nem akarok spoilerezni) magába fordul. A haja a szemébe lóg, szóval még ez is akadályoz abban, hogy az arcát tisztán láthassuk. A kezét is maga elé emeli, ettől kicsit mozgalmasabbnak tűnik a figura. A ruhája és a beállása azt sugallja, hogy Shiki harcra készen áll. Az árnyékolás nagyon szép, mind a kék kimonón, mind a piros bőrdzsekin. A bakancsa szépen van festve, látni rajta a színátmenetet.
Sajnos a talapzat terén nem voltak túl kreatívak az alkotók. Egy egyszerű fekete kör alakú base, ami előszeretettel gyűjti az ujjlenyomatokat. A figura csak a jobb lábával csatlakozik a talapzathoz, de ez is elég ahhoz, hogy jól megtartsa. A base átmérője jó nagy, ez még jobban stabilizálja a figurát, nem könnyű feldönteni.
Ami meglepett, hogy a dobozon 1/7-es méretarány szerepel, de megszorozva a figura magasságával nem az az érték jön ki, mint ami Shiki adatlapján szerepel. Igazából pont két méretarány közé esik, de hivatalosan 1/7, ezért én is így emlegetem. Ezen kívül 1/6-os figurának kicsi lenne, főleg mert akkora mint Haruna és Miku, de ők a "valóságban" is alacsonyabbak.
A doboz maga nem igazán kiemelkedő, viszont azt meg kell hagyni nagyon stabil. Csak egy ablak van rajta elöl, a figurát más szögből nem lehet megnézni. Azt mondjuk be kell vallani, hogy ezen az egy ablakon keresztül is jól látszik Shiki. A színe sötétkék, és a figuráról vannak rajta képek. A talapzatot a figura mögé helyezték el, nyilván helytakarékossági szempontból. Ha azt nézzük mostanában mekkora dobozokban adják ki a figurákat, ez elég kicsinek tűnik.
Összességében az egyik legszebb figurám, rögtön megszerettem, amint kibontottam. Ugyan a fehér kimonós verzió még mindig jobban tetszik, de mivel azt már lehetetlenség beszerezni, ezért maradtam ennél a verziónál. Érdekesség még, hogy kiadtak belőle egy "Mystic Eyes of Death" verziót is, de az limitált példányszámú. Csak a szemek különböznek, a többi egyébként teljesen ugyan olyan. Valahogy az a Shiki annyira nem jön be, túl félelmetes azokkal a szemekkel. ^^'