2011. október 1., szombat

Átalakítás és hírek

Tudom, hogy régen nem írtam már bejegyzést, de a lakásunk eléggé fel van forgatva, így nincsenek meg az ideális körülmények blogoláshoz. Meg aztán a suliban is teljesíteni kell, japán nyelvismeret órán minden héten írunk röpZH-t.

Szerencsére a festés és parkettázás jó alkalmat adott arra, hogy átrendezzem a szobámat. Mivel a bútorok adottak, nincs sok lehetőségem ezen a téren, de mégis próbálkozom.
Az első és legfontosabb változás maga az ágy lesz. Az eddigi kihúzhatós fotelágy helyett, amivel minden reggel és este szenvedtem, egy fix, matracos ágyat kapok. A szüleim elsőre nem igazán örültek neki, de az én szobámról van szó. Szerintük nem marad elég hely, ami egyáltalán nem igaz. Így is lesz még egy csomó helyem az ajtó és a számítógép asztal között. Azért 17 m2 elég nagy, szóval nem kell aggódni, hogy nem fogok elférni. :)
A bútorok sorrendjét is megváltoztatom, így a polcos szekrényrész a nagyobb vitrinem mellé fog kerülni. Tehát, ha egyszer arra kerülne a sor, hogy beüvegeztetem azt a részt is, egymás mellett lesznek a figurák.
A nagy és ormótlan fotelemet is kicseréljük egy kisebb, és könnyebben elhelyezhető relax fotelre. ^_^
Készítettem két nem túl profi tervrajzot paint-ben, de azon legalább látszik a legtöbb változás.

Előtte:

Utána:

Emellett a kis dohányzó asztalt is szeretném eladni vagy odaadni valakinek, mert teljesen fölöslegesen foglalja a helyet.

A figura leírások is ezért szünetelnek, minden el van pakolva és nem tudok fényképezni. Meg aztán elég nehézkes is lenne, hiszen most egy szobába vagyunk bezsúfolódva. Elvileg jövő héten már minden visszaáll a normál kerékvágásba, de teljesen kipakolva valószínűleg csak október közepén leszek. Addig igyekszem kicsit többször írni, mert találtam pár előre lefotózott figurát, róluk tudok majd ismertetőt írni.

Szerencsétlenségemre sikerült megfáznom, szóval ez is nehezíti a napjaimat és éjszakáimat. Remélem Conra teljesen rendbe jövök, mert nem szeretnék állandóan papírzsepivel a kezemben árulni. >.<

2 megjegyzés:

  1. 17m2-rel én is boldogabb lennék, a mostani 9-10 helyett :D

    Én is Paintben csináltam az alaprajzokat. Szerintem bőven megfelel a célnak, jobban szemlélteti a változásokat, mint egy normál fotó.

    Mihamarabbi jobbulást kívánok!

    VálaszTörlés
  2. Jobbulást! Conra biztos rendbe jössz! AL pultnál biztos összefutunk majd :)

    Az ágy pedig szerintem is jó döntés volt, még így is nagyon sok helyed van ( legalábbis a tervrajzok alapján ) és sokkal kényelmesebb mint mint egy fotelágy.. az én szobám 16m2 és 2! ágy is simán elfér benne.. egyiken alszom a másikon pedig a tvt nézem :D

    VálaszTörlés