Ha már a nyáriról nem írtam semmit, legalább legyen itt valami kis emlék, hogy mikbe néztem bele. A lista természetesen szubjektív, a saját ízlésemet tükrözi. Egyébként ezek a leírások az első rész után készültek.
Coppelion
Nem egészen erre számítottam. Ahhoz képest, hogy mennyire vártam, az első rész nem nyűgözött le, a grafika pedig pocsék. A hátterek szépek, de a karakterek nagyon elütnek a környezettől. A főszereplő lányok úgy viselkednek, mintha osztálykiránduláson lennének, nem pedig egy atomkatasztrófától sújtott terepen. Az állandóan pattogó csajszi már most az idegeimre ment, szóval őt valószínűleg később sem fogom megkedvelni. Adok még egy esélyt a második résznek, de nem voltam elragadtatva.
Kyoukai no Kanata
Újabb moe KyoAni anime, ezúttal szörnyekkel és a Deadman Wonderland-ből nyúlt vérmanipulálási képességgel. Nem tudom, hogyan szándékozzák a cuki karakterdizájnt és a komoly, véresebb témát összehozni, viszont kíváncsivá tettek a világgal kapcsolatban. Egy picivel jobban tetszett, mint a Coppelion, ami engem lepett meg a legjobban.
Strike the Blood
Egy nagy adag klisé rendel. XD Legjobban így tudnám jellemezni az újabb vámpíros próbálkozást. A fanservice egyelőre kimerül a bugyivillantásban, szóval annyira nem volt durva, mint amire számítottam. Nem egy nagy eresztés, de szórakozásnak tökéletesen megfelel, heti egyszer bőven vállalható és ha jó csaták lesznek benne, akár még meg is kedvelhetem.
Aoki Hagane no Arpeggio - Ars Nova
Ezt vártam a legjobban a szezonból, de egy kicsit csalódott vagyok. Őszintén, ebből simán kinézem, hogy military fagoknak készült, csak éppen a haditengerészet lesz a központban. Olvastam, hogy a mangához mellékeltek valami plusz kötetet, amiben megmagyarázták a szakzsargont. >__> Maga az első rész jól indult, bár nekem a Michael Bay-féle torpedóból készült Csatahajó jutott az eszembe, csak némileg jobb karakterekkel. A csaták látványosak, de ezúttal nem az űrben, hanem a tengeren vívják. Azon mondjuk kiakadtam, hogy az ellenség hajóit női testben lévő mesterséges intelligenciák irányítják, mert kell valamire nyáladzani a férfi közönségnek.
Log Horizon
Ebbe csak poénból néztem bele, szóval nem vártam tőle sokat. Mondjuk attól még nem lett jobb, plusz nagyon úgy néz ki, hogy a karakterek felét utálni fogom, szóval esélyes, hogy ez lesz az első kukázott animém a szezonból. Egyedül a macska kinézetű játékos érdekel, de ő még nem debütált az első részben. A főszereplő egészen kedvelhető, csak az állandó szemüveg igazgatása zavart. Bugyis és perverz poént pedig muszáj volt elsütni. -__- A kiindulásról semmit nem tudunk, itt mindenki csak úgy bekerült a játékba, aztán kilépni nem tudnak. Azt is csak sejtik, hogy ha a játékban meghalnak, akkor a való életben is. A környezet szép, van mágia, fegyverhasználat és különböző állatfajok. A legrosszabb opening díjra pedig jelölni kéne, többet tuti nem fogom meghallgatni.
Gingitsune
Natsume pótlék, kissé rosszabb rajzolással, egyébként a felállás hasonló. Az első része nagyon tetszett, szerintem aranyos volt. Ez sem lesz egy világmegváltó anime, de ez olyan "jót tesz a léleknek" típusú sorozat, amiből néha nem árt nézni egy párat. Ezt mindenképpen folytatni fogom, kedvelhető szereplők vannak benne, szóval első rész alapján az egyik legjobb a szezonból.
Kill la Kill
Ez még pont abba a kategóriába esett, hogy elborult, de nem annyira, hogy az első rész után landoljon a kukában. Érződik rajta a TTGL stílus, úgyhogy nagyon remélem a készítők ebbe az irányba fognak haladni és nem olyan random marhulás lesz, mint a FLCL vagy a PSG. A harcok tetszettek, bár eléggé eltúloztak benne mindent, a pozőrség maximálisan jelen van. A fanservice kicsit olyan "bele a pofádba" típusú, de ameddig nem ezen lesz a hangsúly, addig elnézem. A főszereplő csaj nekem nagyon szimpatikus, remélem mindenkit jól le fog alázni a későbbiekben. XD
Infinite Stratos S2
Az első évad sem tetszett már annyira, de mégis bevállaltam a következőt. Érdekesen indult, már az első részben lezavarták a fürdőruha és yukata bemutatót. Kíváncsi vagyok, vajon ebből mit fognak kihozni. A foreshadowing alapján lehet, hogy valami érdemi történetet hoznak össze, bár a műfaja miatt ebben erősen kételkedem. Majd meglátjuk ebből mi lesz. Ha más nem, jó kis csöcsfest és akkor dobom az egészet. ^^"
Magi S2
Nagyon jó volt az első rész, a Kill la Kill után szerintem ennek volt a második legerősebb kezdése a szezonban. Azt hallottam, hogy ki fognak vágni néhány átvezető részt a mangából, szóval kíváncsi leszek, hogyan fog alakulni a történet. Kaji Yuuki egészen összekapta magát, először fel se tűnt, hogy őt hallom. Ezúttal inkább a komolytalanabb irányba mentek el, de jó kis felvezető volt, még fesztivált is rendeztek. Nagyon úgy tűnik, hogy a következő résztől a három főszereplő külön fog válni és újabb karakterek kerülnek be a képbe. Ez is helyet kapott a "biztosan nézem" listámon.
Valvrave S2
Legalább olyan erősen nyitott, mint anno az első évad, ami biztató lenne, de ennél az animénél ugye semmi nem biztos. Tetszett, hogy a félbehagyott csatát még lezavarták, aztán ugrottak egy kicsit az időben. Kiderült, hogy Haruto-nak miért kell embereket harapdálnia, szóval nem fogja megúszni a dolgot, mert tényleg fontos. Viszont talált megfelelő alanyt L-Elf személyében. Még szerencse, hogy azt nem mutatták, kicsit érdekesen nézett volna ki. :dirr: Az első évad végén megismert szervezettel kapcsolatban kelleni fog a magyarázat, remélem később rájuk is kitérnek. Kivételesen Shoko sem volt idegesítő és Saki-val szintén nem volt gondom. Sajnos a vörös hajú gyerek, aki Kaji Yuuki hangján nyivákol, még mindig életben van, mínusz egy pont erre a részre. Az új opening jó lett, de annyira nem tetszik, mint az első. Az endingre már nagyon kíváncsi vagyok, de arra sajnos jövő hétig várhatok.
Nagi no Asukara
Megvan az első dobott animém a szezonból. A háttérrajzok gyönyörűek voltak, a zenék nagyon tetszettek, de a karakterekkel és az egész történettel nem sikerült kibékülnöm. Ráadásul láttam, hogy 26 részes lesz, úgyhogy megkíméltem magam ettől. Az egész egyébként egy szerelmi sokszög, némi misztikummal megbolondítva, viszont most nagyon nem volt kedvem ilyen jellegű sorozathoz. Arról nem is beszélve, hogy a SpongyaBob óta nem láttam ilyen "fuck logic" megvalósítást. A főszereplők egy tengeri néphez tartoznak, de ugyan úgy élnek, mintha a szárazföldön lennének, tehát rendesen főznek, még a tűz is égett. Oké, magyaráztak valamit egy különleges lángról, de kérlek...
BlazBlue - Alter Memory
Érdekesen indult, kicsit kapkodósnak éreztem, de bízom benne, hogy később szépen helyretesznek mindent. A grafikára nincs panaszom és végre megtanultak szép nőket rajzolni, már mióta vártam erre. Bár nem igazán mutatták be a karaktereket, úgy gondolom nem lesz velük probléma. A macska hangja kicsit idegesítő, viszont őt egyből megkedveltem, az idiótaságával együtt. ^^ A főszereplőnek kicsit más hangot képzeltem volna el, nem ennyire mélyet. Kíváncsi leszek a történetre, mert van egy tippem, hogy mi akart lenni az elején az a kis közjáték. Az openingje nagyon tetszik, szerintem a szezon egyik legjobbja.
Galilei Donna
A PV-k alapján nem egészen erre számítottam. Amikor elkezdődött az első rész, azt hittem rossz animét töltöttem le. XD A világ nagyon érdekes, nem gondoltam, hogy ennyire a jövőben fog játszódni, kicsit olyan poszt-apokaliptikus hatása van. A lányok közül a legidősebbet bírom, igazi egyetemista, alig jár be órára, helyette a barátaival megy el kocsmázni. A középsőről egyelőre nem sok mindent tudok, csak annyit, hogy utálja a csoportmunkákat az iskolában és elég jó a harcművészetekben. A legkisebb, vagyis az ügyeletes loli a zseni, aki mindenféle szerkezetet össze tud rakni. Kíváncsi vagyok, vajon miért kell néhány embernek a három testvér, akik egyébként Galileo Galilei leszármazottai, innen az anime címe. Az külön tetszett, hogy szó sincs hányatott sorsú gyerekkorról, vagy halott szülőkről, ami ilyenkor "megszokott" klisé. Az opening és az ending is nagyon tetszik, külön kiemelném az előbbiben, a néhány pillanatra féltűnő gépfegyveres aranyhalat. XD
Samurai Flamenco
Sok helyen írták, hogy ez a Kick Ass, the anime. Tulajdonképpen nem tévedtek túl sokat, hiszen ez nem egy szokásos szuperhősös sorozat. Nagyon tetszett ez a megközelítés, mindenképpen nézni fogom az animét. A két főszereplő könnyen és gyorsan megkedvelhető, pedig azt hittem, hogy több idő fog kelleni, amíg megszokom őket. Akik aggódtak, hogy esetleg shounen ai anime lesz, azoknak mondom, semmi ilyen nem volt az első részben és szerintem később sem lesz. Remélem, hogy vicces helyzeteket továbbra is bele fognak tenni, valamint a komolyabb témák szintén nem lógtak ki a történetből. Szurkolok, hogy végig megőrizze a kellemes hangulatát és normális történetet hozzanak ki belőle.
Tokyo Ravens
Ezt nem terveztem nézni, de aztán valahogy mégis kikötöttem előtte. Kellemes csalódás volt az első rész és bár a CG néhány helyen eléggé kilóg az összképből, már most lepipált egy csomó más animét, amit nézek. Mondjuk lehet, hogy később más lesz a véleményem, de ez is tuti nézős. Már az alap téma is érdekel, kicsit emlékeztet a Ga-Rei: Zero-ra, itt is démonokat kell levadászni. Az külön érdekesség, hogy a főszereplőnek nincs meg a megfelelő képessége és nem is akar részt venni az egészben. Valószínűleg mégis ki fog kötni a démonvadászatnál, de nagyon érdekel, vajon hogy hozzák ezt össze. Az openingje a BlazBlue-éval vetekszik a szezon kedvence címért, de még döntöttem el, hogy melyik fog nyerni, mivel utóbbinak kell a hivatalos animációja, ami nem csak az első részből van összevágva.
Összegzés:
Dobott animék a szezonból: A Nagi no Asukara azonnal ment a levesbe, nem kell nekem 26 részes szerelmi dráma, ráadásul Hanazawa Kana borzasztóan idegesítő. Az Aoki Hagane no Arpeggio szintén kukában végezte, némi átgondolás és plusz információ után rájöttem, hogy nem én vagyok a célközönség, ez inkább military fagoknak való cucc. (Plusz esélyes még az Infinite Stratos is, a második részben túl sok volt az egy jelenetre jutó mellek száma.)
Amiket tovább nézek: A két dobottat vonjátok ki a listából és ott a többi. Megint nem sorolom fel.
A többibe bele se néztem, a műfaja vagy a témája miatt egyszerűen nem hinném, hogy az én ízlésvilágom lenne. Igen, a Kuroko-t se követem figyelemmel, még az első évadát se láttam, de mivel az úszáson és a vízilabdán kívül más sport nem tud érdekelni, ezért valószínűleg ki is fogom hagyni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése