Végre elérkeztem ehhez a bejegyzésemhez is. Szokásomtól eltérően most nem szeretném annyira részletesen és hosszan leírni, hogy mi történt, inkább összefoglalót készítek.
A csütörtök és a péntek a szokásos pakolással telt. Vagyis inkább csak telt volna, ha nem közlik velünk, hogy pénteken még nem lesznek asztalok, mert egy másik rendezvényről pakolják át. Így tehát a cuccok kipakolása maradt szombat reggelre. Pénteken nekem reggel és délután suli volt, így kisebb megszakításokkal tartózkodtam csak a boltban.
Szombat hajnalban keltünk Jakerrel és miután összeszedtük a holminkat, elindultunk. Szerencsére anyukám és nagymamám piacra mentek, úgyhogy egy darabon elvittek minket. Csak a hídon kellett átmennünk, ami egyenesen a Hungexpohoz vezet. Fél hétre oda is értünk, de akkor még Yakuék sehol nem voltak. Simán be tudtunk menni a kapun, és miután elmondtuk, hogy kik vagyunk és miért jöttünk, az épületbe is gond nélkül bemehettünk.
Palidy nem sokkal később érkezett meg. Mivel még Yati és Yaku mindig nem érkezett meg, elkezdtünk mindhárman mangát olvasni. :D Miután a "főnökség" is befutott, elkezdhettünk pakolni. Először az asztalokat raktuk ki magunknak, aztán a vitrineket is beigazítottuk a helyére. Mint mindig, most is a vitrines figurákat volt a legtöbb idő kirakni. A dobozos és PVC figurák hamar megvoltak, csakúgy mint a mangák. Peti most is jött segíteni, ő kapta meg a kajás részleget. Pakolás közben sikerült ennünk is, így nem haltunk éhen.
Nyitás előtt még körbe tudtam nézni a többi pultot, illetve kifizettem AnimeBoltnál a rendelt cuccaimat. Sajnos nem érkezett meg nekik időre, de felajánlották, hogy elküldik postán. Elég sok cuccot hoztak ki a boltok, bár csak egy napos volt a rendezvény.
Anyukám is ellátogatott AnimeKarácsonyra, mert úgy gondolta, itt nem lesz annyira nagy tömeg és jobban tud nézelődni. Az embertömeg viszont elég nagy volt, ezen eléggé meglepődtem. Őszintén szólva sokkal kevesebb látogatóra számítottam. De a lényeg mégis az volt, hogy jöttek emberek a pulthoz. Ha más nem kérdezgettek mindenfélét, és így nem unatkoztunk. Szegény Palidy-hoz nem akartak csak odamenni, pedig sok szép PVC figurát vittünk ki. Jakker mindig elvolt, általában beszélgetett a vevőkkel, vagy anyukámnak tartott továbbképzést a mangákból, animékből.
A nap folyamán aztán szép lassan jöttek a pulthoz ismerősök. Geery-ék már megszokott látogatók, örültünk nekik. ^^ Meglepetésemre Yuriko-chan is eljött a rendezvényre. Igaz, hogy Tsukin írta, lehet el fog jönni, de ezt nem tudta még biztosra. Sajnos nem tudtunk sokat beszélgetni, de majd valamikor úgyis bepótoljuk. :) NarutuHun-ról is néhányan odaköszöntek, már tudják, hogy hol találnak meg. XD
Szerintem nagyon jó volt, hogy a K csarnokba raktak minket is, mert így láthattuk a színpadi programokat fél szemmel. Az AMV vetítés tetszett, sok kedvencemet láttam viszont. A Cosplay-t túl sokan nézték, így nem igazán láttam belőle sokat. A pult mögül is sikerült azért megnéznem pár jelmezt. Érdekes volt, hogy ide is beengednek nyugati filmek, rajzfilmek szereplőit. A Dragon Ball GT vetítését én inkább valamelyik kisebb terembe raktam volna, mert azokon a hangszórókon valami iszonyatosan rossz volt a hang. (Bár lehet, hogy amúgy sem lett valami fantasztikus a magyar szinkron. >.>) Szerintem lehetett volna helyette valami más program is. A Comic Jam viszont tetszett, azt már HoldfényConon is sikert aratott nálam. Piloék nagyon ügyesek voltak, nyertek is a képregényrajzoló srácok ellen. Mondjuk itt több volt az animés, szóval hazai pályán voltak a lányok.
Yuriko-chan hamarabb elment, mert indult a vonata és ugye Pécs nem itt van a szomszédban. Megértettem, de kicsit sajnáltam is, mert estefelé kevesebb az ember a pultnál és akkor tudtunk volna többet beszélgetni.
Még a Dragon Ball vetítése alatt rájöttünk, hogy elfogyott az összes kajánk, de még mindig éhesek vagyunk. A büfében elég drága volt a szendvics, ráadásul nem is nézett ki olyan jól. Ezért elküldtük Palidy-t a Stadionokhoz, hogy hozzon gyrost. :) Szegény jó sokára járta meg, de a lényeg, hogy sikerült vennie. Viszonylag hamar bevágtuk a gyrost, már jó éhesek voltunk. Aztán a színpadon bemondták, hogy következnek a táncos AMV-k. Nekem se kellett több, jó fáradtan és agyilag zombiként felmásztam a színpadra. A CaramellDansen jó volt, bár egy kicsit sokan lettünk a színpadon és már majdnem egymáson tapostunk. Elindult egy convonat is, amibe becsatlakoztam, de miután kiderült, hogy az emeletre is fel fogunk menni, gyorsan kiszakadtam a vonatból. Nem volt kedvem lépcsőt mászni. ^^" Visszamentem a színpadhoz, de nem mentem fel. Aztán megint jött CaramellDansen, mert a Pizza Hut-os Code Geass AMV, aminek nem bírtam ellenállni. A színpadon egész bulihangulat alakult ki, a szervezőknek le is kellett parancsolniuk embereket, mert túlterheltük a színpadot. A Hetalia-s zászlókkal limbo party-t is szerveztek néhányan, amit én kihagytam. Néhány "elvetemült" emberrel összeakadtam, akikkel végig kitartottunk a táncos AMV-k alatt. Egy csomóan megunták, vagy elfáradtak, de mi végig ott maradtunk. A Haruhi dance kissé égőre sikerült, mert már jó régen nem gyakoroltam és sok lépést elfejtettem. ^^" Miután jól kitáncoltam magam, visszamentem AL pulthoz, ahol Yati mondta, hogy el kéne menni a Just Dance-hez. A második emeleten megtaláltam, de jól el volt dugva. Sajnos pont verseny ment, a verseny után pedig elvitték a játékot. Helyette a Michael Jackson-os verzióját tették be. A Thriller-t megpróbáltuk hátul eltáncolni, de után úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a földszintre.
Már elég kevesen voltak, úgyhogy elkezdtünk pakolni. Az eredményhirdetés alatt úgyse jöttek nagyon oda. Először a vitrineket pakoltuk ki, aztán jöhetett a többi. Hatan elég gyorsan el tudtunk pakolni, aztán visszamentünk a boltba. Aznap a Raquel resinnel gazdagodtam, aminek nagyon örültem. ^_^ Szerencsére Jakker volt olyan jó és elvállalta a kifestését. *.* Figyeljétek a blogját, már elkezdte írni a készítési folyamatot! :)
Meg kell mondjam nagyon jól érkeztem magam, bár jól el is fáradtam. DDR-ezni sajnos nem tudtam elmenni, de az vigasztalt, hogy a HoldfényCon-ra is ígértek táncpadot. Remélem még sok ilyen AnimeKarácsony lesz, mint a mostani!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése