2011. december 31., szombat

Téli HoldfényCon 2011

Nos, nem tudom igazán mit is írhatnék a HoldfényCon-ról, hiszen ez leginkább játékokkal kapcsolatos rendezvény volt. AnimeLand úgy ment ki, hogy eleve kevesebb cuccot pakolt és nekünk is mondták, hogy kivételesen nem kellünk segítőnek.

Pénteken azért csak bementem, de nagyon hamar összedobtuk a cuccokat, hiszen AnimeKarácsonyról ki se pakoltunk igazán. Vitrint és kiállítandó figurát egyáltalán nem tettünk be, ezzel jelentősen csökkent a pakolási idő. Aznap még felhívtam Jakkert, hogy akkor jön-e vagy sem, mert ha igen, akkor megveszem neki a jegyet. Szerencsére el tudta intézni, hogy eljöhessen, viszont vasárnap mennie kellett dolgozni.

Szombat reggel 7-kor keltem, ami kész felüdülés volt az előzőekhez képest. Igaz, hogy a Millenáris jó messze van, de nem kellett annyira sietnem. Olyan fél kilenc fele értem oda, de akkor még javában folyt a bepakolás. Az előző napi esőnek köszönhetően szép kis sártenger alakult ki. ^^"
Kiderült, hogy jó hátulra pakolták az asztalokat, vagyis a normál bejárat közelébe. Gyorsan elkezdtük a figurákat kipakolni Yatival, mert mindig azzal van a legtöbb gond. Miután már majdnem elrendeztünk mindent, megkérdezték, hogy nem-e kell terítő, mert hoztak. Nem volt kedvünk újra le- és felpakolni a cuccokat, úgyhogy inkább nemet mondtunk a terítőre. X'D
Nemsokára megérkezett Palidy is, de neki már nem sok dolga akadt, mert majdnem végeztünk a nagy figurák elrendezésével is. Közben felhívott Jakker, hogy a vonata 15 perces késéssel indul és nem tudja mikor ér be a Délibe. Mondtam neki, hogy ha beért a vonat, akkor hívjon fel és kimegyek elé a Mamuthoz.
Nyitás előtt nem nagyon néztem körbe, inkább megettem a szendvicsemet és AL pultnál rontottam a levegőt. Reméltem, hogy most összejön a Tsuki Board-os találka, bár azt nem tudtam, hogy hol is van pontosan a DDR.
Fél 11-kor hívott Jakker, úgyhogy kimentem elé. Magán az épületen belül akkor még csak lézengtek az emberek, de amikor kimentem, szabályosan ki kellett verekednem magam, akkora volt a tömeg. O.O Az úton közben láttam több animést is, így megnyugodtam, hogy mégse leszünk olyan kevesen. Miután visszaértünk, Jakkernek odaadtam a karácsonyi ajándékát. Nagyon örült neki, de ezt mertem remélni, hiszen Touhou figukat kapott. ^_^
Utána elindultunk körbenézni, Jakker vett néhány újságot és egy Skyrim-es poszterért nyomott egy like-ot a Gamestar facebook oldalán. A szerzeményekkel visszamentünk AL pulthoz és letettük a táskák és dobozok mellé. Aztán újból elindultunk körbenézni. Fotózgattunk is egy kicsit, sőt még Dórival is találkoztam, aki szomorúan mondta, hogy nem találta meg a DDR-t. Ennek nem örültem, de már amúgy is ugrott a Tsukis találka, hiszen akkor már rég elmúlt 11 óra. Nem tudtuk, hogy a galéria részen mi van, ezért fölmentünk körbenézni. Ott végre megtaláltuk a DDR-t és ezzel együtt Setit és Palidy-t is. ^_^
Innentől pedig kezdődött a DDR maraton, amit lehet szó szerint venni, hiszen Setivel fél 12-től 3-ig a sorbaállásokat kivéve végig táncszőnyegeztünk. Közben Seti elmesélte, hogy milyen rossz volt a szervezés a jegyvásárlást illetően. Alig volt levegő az előcsarnokban, mindenki tolakodott és az egyik pénztárnál el is fogyott a jegy félidőben. :S Azért csak meg tudták venni Zodd-nak a jegyet és mindketten bejutottak.
Jakker és Palidy kimentek a Mamutba enni, és még Balázst is meglátogatták, aki dolgozott, ezért nem tudott eljönni a rendezvényre. 3 óra körül lementünk AL pulthoz, mert nagyon kifáradtunk.
Az tény, hogy sok ember volt, a többségük játékos, akik nem vettek semmit. A programok jó része is játékbemutatóból állt, animés dolog csak a DDR, illetve a kétszer 20 percnyi cosplay volt. Megbeszéltük, hogy legközelebb ha ilyen lesz, nem jövünk el, mert még az az 1000 Ft-os jegy se érte meg. Jakker és Palidy már unalmukban beálltak a pult mögé, hátha ott nagyobb lesz a pörgés, de sajnos tévedtek.
Nekem szerencsém volt, hiszen megtaláltam Dórit a galérián, és elkezdtünk figurákról beszélgetni. Sajnos lecsúszott a Yu-gi-oh kártyaverseny nevezésről, így ő csak nézte a versenyt. Azért jól elvoltunk, hiszen figurákról beszélgetni mindig jó. Kicsit lementünk körbenézni, de aztán kerestünk egy csendesebb helyet, hiszen a zene (inkább zaj) kezdett az agyunkra menni. A galéria túlsó végén az öltözőknél kicsit nyugodtabb volt a helyzet. Dóri mondta, hogy 6-kor elmegy, ezért visszamentünk a földszintre. Elköszöntem tőle, és utána én is beálltam AL pult mögé, hiszen nem igazán volt jobb dolgom.
Jakker olyan 7 óra körül elment, mert indult a vonata és sietnie kellett haza, hiszen másnap ment dolgozni. A cuccokat még előtte összepakoltuk, nagyon gyorsan végeztünk, mondjuk jó sokan is voltunk. Már csak arra kellett várni, hogy a kocsival oda lehessen állni a pakoló részhez. A Holdfény kicsit lassabban pakolt össze, úgyhogy még egy kicsit körbe tudtam nézni. Megakadt a szemem egy cuki plüssön. Már régóta nézegettem, de valahogy sose jutottam el odáig, hogy megrendeljem vagy megvegyem. Szerencsére kaptam rá kedvezményt, így nem volt eget rengetően drága. Ahhoz képest, hogy nem akartam semmit venni, megint nem jött össze.
A kocsi kicsit messze állt, ezért elég gyorsan pakoltunk ki. Utána még visszamentünk az üzletbe, és onnan haza.

Ennyi lett volna a beszámoló, igazából nem volt kedvem annyira írni erről, mert nagyon nem tetszett. >.< De mostanában pár rendezvényről egyáltalán nem írtam, így gondoltam, ezt azért nem akartam kihagyni.

1 megjegyzés:

  1. Sajnos már a reklámanyagokból lehetett sejteni, hogy ennek a rendezvénynek nem sok köze lesz az animekhez, aminek viszont a gamer közösség nagyon is örült. Meg a sok hostess lánynak, a sok nerd! :P
    Nem kellene ezeket összemosni, nem egy világ...

    Köszi a beszámolót ;)

    VálaszTörlés